MZ Racing Club

Újra szól a kétütemű

Visszaszámlálás

Már csak
van a következő eseményig

A versenyről

Én is szeretnék versenyezni, hogyan kezdjek hozzá?

 

Liszensz

Az MZ Kupán való induláshoz feltétlen szükséged lesz egy sportorvos által jóváhagyott liszensz-re (a nyomtatványt innen tudod letölteni). Tehát kinyomtatod, kitöltöd értelemszerűen - majd kérsz egy időpontot a területileg illetékes sportorvosodhoz. Ha megvannak a vizsgálatok és az orvos aláírta, lepecsételte a liszenszed, leadod Bambinál egy igazolvány fényképpel együtt - tőle kapsz majd rajtszámot és táblát is. A liszensz díjáért cserébe kapsz egy fényképes kártyát és 1 éves indulási jogot a MAMI kupa futamaira. Mindezt az év első hónapjaiban kell elintézned, még több információ itt.

A versenymotor

A motorod a honlapon található Műszaki kiírásnak megfelelően kell felkészítened (ezt itt tudod elolvasni), ugyanis minden verseny előtt még a gépátadás során a kiírás szerint fogják ellenőrizni. Röviden annyit érdemes tudni a szabályokról, hogy a motornak SZÉRIA állapotban kell lennie és el kell távolítani róla – az utcai közlekedéshez szükséges – minden felesleges és veszélyes kiegészítőt (lámpa, tükrök, indexek stb.). Semmilyen motorblokk tuning, teljesítmény növelő módosítás nem megengedett, így a pilóta képességei kerülhetnek előtérbe. Óvás esetén a blokkot megbontják és ellenőrzik annak megfelelőségét. Jó minőségű utcai gumira is szükséged lesz, esetleg puhább versenygumi megengedett.

Felszerelés

A ruházati előírás minimum két részes bőrruha, protektoros bőr kesztyű és motoros csizma. Fontos a jó minőségű bukósisak és a gerincprotektor.

Az első verseny

Nagyon fontos, hogy a verseny napjára kiírt gépátadáson időben jelenj meg és mindent vigyél magaddal ami még szükséges (E betűvel ellátott sisak, gerincprotektor stb.). Először átnézik a motort és amennyiben megfelelt, be lehet fizetni az indulási díjat. Legutoljára pedig elkéred a rádiós transzpondert az időmérőktől a rajtszámod alapján, amit az első teleszkópszárra érdemes felrögzíteni.

A szabadedzésen megismerheted a pályát és gyakorolhatsz - majd az időmérőn futott időd alapján kapod meg a rajt pozíciódat. Nálunk MZ-seknél két verseny szokott lenni, a második verseny rajtrácsát az időmérő edzés eredménye határozza meg, az első 8 pozíció helyet cserél: az első lesz a 8-ik, a második az 7-ik stb.

A többiek

Az MZ-s versenyzők csapata nagyon sok féle emberből tevődik össze. Szinte minden korosztály képviselteti magát, nagyon sok tehetséges fiatal és jó néhány visszatérő hajdani motorversenyző bajnok van köztünk. Csak két név az eddigi mezőnyből: Rosivall Ágoston anno köztünk kezdte el a motorversenyzést, 2013-ban pedig Kispataki Viktor csatlakozott a bajnoksághoz. A sokszínűségnek köszönhetően sokat tanulunk egymástól a vezetéstechnikától kezdve a motorok finomhangolásáig, szereléséig - és közben még jól is érezzük magunkat. Nálunk nem a sisakod ára számít vagy a bőrruhád márkája, hanem hogy mit hozol ki magadból és a gépedből.

Eredmények

Az aktuális pontállást és a versenyek időpontjait itt találod. Az összesített pontszámok alapján minden év elején a klubsörözésen osztjuk ki a díjakat az elsők - és az utolsók - között is, több kategóriában. A versenypályákon felkészített MZ-vel köröző pilóták legjobb köridőit a főoldalon találod.

 

Minden verseny díjkiosztója után kisorsolunk 3x1 liter MOTUL 710 2T olajat melyet a MOTORRAD ajánlott fel, a jelenlévő MZ versenyzők között!

Remélem sikerült egy kicsit részletesebb képet kapni az MZ Kupáról, ha csatlakoznál illetve bármilyen kérdésed van, Bambitól kaphatsz segítséget: 06 20 342 0977 vagy várunk a fórumon.

 

Találkozunk a pályán!